Szexuális zaklatás, avagy az apa befeketítése
Sajnálatos, hogy egyre sűrűbben találkozunk olyan esetekkel, amikor a gyermeket gondozó személy oly módon próbálja a gyermek felügyeleti jogát megszerezni, hogy a különélő szülőt szexuális jellegű bűncselekmény elkövetésével vádolja meg alaptalanul.
Az még sajnálatosabb, hogy ehhez néha szakértők is adják a nevüket és készítenek a gyermekkel olyan szakértői véleményt, amilyet az anya megrendel, vagy készítenek szakértői véleményt az anya elmondása alapján, holott mindkét eset súlyos következményekkel jár a másik szülőre és a gyermekre nézve.
Ezen vádak elterjedésének oka abban keresendő, hogy ha egy anya megvádolja az apát azzal, hogy szexuálisan zaklatja a gyermekét, akkor jó eséllyel a bíróság a gyermeket az ügy kivizsgálásáig nem meri az apához helyezni, hiszen nem lehet biztos abban, hogy a vád nem megalapozott. Eközben telik az idő, sok esetben évek telnek el, mire a nyomozás lezárul. Addig a gyermek garantáltan az anyánál van, az apának minimális, vagy nulla kapcsolata van a gyermekkel, az anya viszont nem tétlenkedik és a gyermeket igyekszik az apa ellen nevelni, hiszen ha nem ezt tenné és a gyermek visszakerülne az apához, azonnal kiderülne, hogy a vád alaptalan, a gyermek felhőtlenül boldog az apával.
Sok esetben a gyermek maga is fújja az anya vagy anyai környezet által hangoztatott vádakat és az apáról egy idő után meggyőződéssel állítja, hogy odatette a kukiját, vagy volt egy szőrös bot. Ezt elősegítheti a gyermek azon érzése, hogy most végre figyelnek rá, amikor azt mondja, amit hallani akarnak.
Miután évek telnek el, a nyomozó hatóság vagy a bíróság végül megállapítja ugyan a vád alaptalanságát, azonban a gyermekelhelyezési perben a gyermek érdekeire hivatkozva (miszerint eddig is az anyja nevelte, ráadásul az apának addigra már nincs kapcsolata a gyermekkel), nem helyezi át az apához, sőt, minimális kapcsolattartást biztosít, mondjuk kéthetente pár órát, azt is felügyelet mellett, ami súlyos hiba, hiszen az az anya, aki képes ilyen súlyos bűncselekmény elkövetésével megvádolni az apát, az bizonyosan alkalmatlan a gyermek nevelésére.
Ilyenkor nemcsak az apát teszi tönkre, hanem a gyermeket is, főleg, ha interneten is lejárató hadjáratot indít az apa ellen (ami mellesleg őt minősíti a legjobban és kihat a későbbi párkapcsolataira is, hiszen ki akarna olyan párt magának, aki az elődjét szexuális zaklatással vádolta meg, sőt, az interneten is bereklámozta, hogy a gyermekével mit tett az apa).
Ez valós vád esetén is kiszámíthatatlan eredménnyel járhat a gyermekre nézve is, a gyermek ugyanis egyszer felnő és előfordulhat, hogy az esküvőjén teszik a vőlegénye/menyasszonya elé a rosszakarói az addig interneten megjelent anyagot és teszik tönkre a gyermek jövőjét. Előfordul, hogy a gyermek a kora miatt nem emlékszik már arra, hogy mivel vádolták korábban az apját, de ezek után abban a tudatban kell élnie, hogy az apja megrontotta, valótlan vád esetén pedig azzal a tudattal kell élnie, hogy az apját alaptalanul hurcolta meg az általa szeretett anyja, akit ezek után jó eséllyel gyűlöl meg (ez az oka egyébként annak, hogy a nők egy ilyen vád esetén mereven elzárkóznak attól, hogy az apának bármilyen kapcsolattartása legyen, még a telefonos kapcsolattartást is ellenzik.
Így a gyermek garantáltan elveszíti az apját, ha pedig kiderül, hogy mindezt az anyja vitte véghez, akkor az anyját is.
Ha ilyen esetben a bíróság ténylegesen a gondozó szülő terhére értékelné a jogsértő magatartást, jelentősen visszaesne az ilyen esetek száma, ha pedig a hamis vád miatt eljárás is indulna az anya ellen, akkor az alaptalan hamis vádak gyakorlatilag megszűnnének, vagy minimálisra csökkennének, hiszen kevesen mernék felvállalni a büntetőeljárás következményeit egy gyermekelhelyezési pernyertességért.
Persze nyilvánvalóan előfordul olyan eset is, amikor ténylegesen megtörténik a szexuális abúzus.
Mi különbözteti meg ezen eseteket azoktól, amikor bizonyosan nem történt ilyen?
Sok esetben a gyermek apával kapcsolatos viselkedése (leszámítva azon eseteket, amikor a gyermek tényleg jól be van tanítva). Ez a betanítás kb. 3 éves korig nem igazán működik, hiszen a gyermek nem képes megjegyezni, hogy mit is kell tennie, hogyan is kell viselkednie, ezért nem, vagy csak nagyon ritkán működik ilyen korban az elidegenítés. Ez testvéreknél figyelhető meg a legjobban. Amíg a 4-5 éves gyermek már igen jól idomítható pl. arra, hogy elutasítsa az apa által készített ételt, míg az anya által készítettet preferálja, addig a kisebb testvére jó eséllyel mindkettőt elfogadja. Megjegyzem, hogy jóval kisebb kortól is kiváltható az ellenkezés, például ha a kapcsolattartásokat a gondozó személy rendre valami kellemetlennel köti össze, pl. ha a gyermeket az átadások előtt megszorítják, túl szűk, tehát számára nem komfortos ruhába öltöztetik, vagy csak hosszasan búcsúzkodnak tőle, mintha soha többet nem láthatná az őt gondozó személyt. Erre előszeretettel visznek tanúkat is, akik aztán el is mesélik, hogy a gyermek amint meglátta az apját/anyját, sírva kapaszkodott a gondozó szülőre.
Ha a 4-5 év feletti korú gyermek a gondozó szülő felügyelete mellett találkozik a különélő szülővel, nem várható tőle más, csak elutasítás, hiszen meg kell felelnie a gondozó szülő elvárásainak, amit az ilyen korú gyermekek pontosan érzékelnek.
Ha azonban a gondozó szülő nincs jelen, a gyermek igen hamar megnyílik és közeledik a különélő szülőhöz, sőt, boldogan elmegy vele fagyizni, biciklizni stb., fel sem merül benne, hogy bántalmazná.
Az ilyen ügyekben nagyon nagy a szerepe tehát a gyermekjóléti szolgálatok családgondozóinak, ill. a tanúknak, akik ezt a jelenséget észlelhetik és el tudják mondani, a bíróság pedig már a gondozó szülő terhére értékelheti, mint bizonyítékot. Sajnos a családgondozók sok esetben rosszul értelmezik a saját szerepüket a gyermekjóléti szolgálat kapcsolat ügyeletére szabályozott kapcsolattartásoknál és úgy gondolják, hogy az ő feladatuk kizárólag az, hogy helyiséget biztosítsanak a kapcsolattartásnak, ill. annyit írjanak le, hogy létrejön a kapcsolattartás vagy sem. (Erről részletesen majd külön írok, egy másik cikkben.)
Előfordul azonban az is, hogy a gondozó személy félreérti a gyermek viselkedését és/vagy az általa mondottakat, például az ödipális korszakban lévő gyermeknél.
Vekerdy Tamás az Érzelmi biztonság c. könyvében ír erről.
Az ötödik életév táján köszönt be az első erotikus korszak, amely az egyik gyereknél erősebb, a másiknál pedig alig, vagy egyáltalán nem jelenik meg, legfeljebb a fantáziában. Ebben a korszakban mondják a kislányok, hogy az apukámhoz megyek férjhez. Freud ezt ödipális korszaknak nevezte. Ilyenkor még érzékenyebbek lesznek a gyerekek a szülő kapcsolatára. Félig tudatos vagy teljesen öntudatlan féltékenység és bűntudat is támad bennük a vonzódás miatt,miközben hasonlítani az azonos nemű szülőre szeretnének. Ez a periódus a gondolkodásbeli fejlődésnek egy vehemens korszaka. Nagyon sok terhet hordoz ilyenkor, ezért különös gyengédséget, figyelmet és tapintatot kíván meg a szülő részéről. A gyermekkori erotikus érdeklődés néha maszturbációs játékokban nyilvánul meg. Az egészséges fejlődésű, eleget játszó, alvó, szabad levegőn sokat mozgó gyerek életében ezek a manipulációk nem jutnak túlzott szerephez. A szülők tartós lehangoltsága, esetleg szorongása, depressziója azonban nagyban befolyásolhatja ezt, mint ahogy az is, ha a gyerek például idegen környezetbe kerül, elszakad addigi barátaitól, magányosnak érzi magát. Ilyenkor a folyamatos maszturbáció vagy onánia aggasztó jelenséggé nőheti ki magát nemcsak azért, mert nyilvános helyeken meglehetősen kínos a szülőnek, hanem leginkább a dolog érzelmi háttere, vagyis a gyerek érzelmi magánya és feszültségei miatt. Ez a tünet olyan lelki terhet jelez, ami nagyon sok energiát vesz el a fejlődő gyerektől. Ilyen esetben mindenképpen azt javaslom, hogy forduljanak szakemberhez. De nem csak a gyerekével, a magukéval is.
az együtt fürdésről:
Célszerű, ha diszkrétek vagyunk, ami természetesen nem egy rémült bezárkózást jelent, hogy mondjuk a gyerek soha nem láthatja a szülőt meztelenül. Erről szó sincs. Ám például azt, hogy a szülő meddig fürödjön együtt a gyerekével, már erősen megfontolandónak tartom. Gyakori például, hogy nem azonos nemű testvéreket fürdetnek együtt. Ez abszolút normális, és csalhatatlan jelei annak, hogy a gyerekek mikor növik ki ezt a korszakot, és hagyják abba maguktól az együtt fürdést. Hogy ez mikor következik be, az változó, de a legvalószínűbb hat-kilenc éves kor között. Ugyanez vonatkozik a szülőkkel való együtt fürdésre is, de az időpont itt sincs kőbe vésve. Azonos nemű szülővel együtt fürdeni valahogy kevésbé fokozza fel az amúgy is meglévő érdeklődést, mint az ellenkező neművel, de ennek is vannak természetes formái. Ahány család, annyiféle. A gyerekek finom jelzéseket adnak, és ha mi képesek vagyunk venni ezeket, akkor nincs semmi probléma. A lényeg, hogy ezekkel a dolgokkal a családi szokások figyelembevételével nagy tapintattal és óvatossággal kell bánni.
http://www.lhp.hu/cs_olvas.php?a=9507
Apák és lányaik
Három- és ötéves kor között kritikus a helyzet, ugyanis ez az ödipális korszak, amikor a kisfiú az édesapával, a kislány az édesanyával azonosul. Ha ebben az időszakban a gyerek valamilyen oknál fogva kénytelen elszakadni az egyik szülőtől, akkor az később problémákat okozhat az életében.
Mi is az az apakomplexus?
Apakomplexus alatt több mindet szoktunk érteni. Az emberek eme szó hallatán általában arra gondolnak, hogy egy fiatal lány egy idősebb férfit választ, hogy pótolja az apját. Tény, hogy a probléma alapja az apahiány. A gyermekben ezáltal folyamatosan él az igény, hogy megtalálja a számára tartást és biztonságot jelentő személyt. Ez kifejeződhet abban is, hogy egy idősebb ember választ, de egy azonoskorú férfival kapcsolatban is kialakulhat. A lényeg, hogy hölgy a párja mellett nem nőnek, hanem gyereknek érzi magát.
Mikor jelent ez problémát?
Ebben a témában nehéz objektíven határt húzni. Egyesek már a nagy korkülönbség miatt is megbotránkoztak. Valójában minden probléma ott kezdődik, ha az egyik fél nem érzi jól magát a kapcsolatban. Ha a férfi úgy érzi, hogy a párja nem nő, hanem gyerek, ha a szexuális életük ellaposodik, ha csak vigasztalás marad, akkor az komoly kapcsolati zavarhoz vezethet.
Hogyan lehet ezt kezelni?
Sajnos ebben az esetben nincsenek gyors praktikák. Ezt a kifejezetten hosszú pszichoterápiával lehet kezelni. Egy korán kialakult hiányállapotot csak és kizárólag hosszú munkával lehet feldolgozni.
A fiúknál hogyan jelenik meg az apakomplexus?
Ha nem volt jelen az életükben egy olyan személy, akivel azonosulni tudnak, maguk választanak egy apafigurát. Ezzel önmagában persze semmi gond nincsen. A problémát igazából a kötődési zavarok jelentik. Ha egy fiú például egy tanárt választ példaképül, akkor fent áll a veszélye, hogy nem tud majd róla leválni, amint másik oktatási intézménybe kerül. rtlklub 2007.03.09
Megjegyzem, hogy igen ritkán fordul elő, hogy nőt vádolnak meg szexuális abúzussal a gyermekével kapcsolatosan, én magam egyetlen ilyen esettel találkoztam, a hatóságok egyáltalán nem vizsgálták ki az esetet, mert elképzelhetetlennek tartották a vádat, férfiakkal szembeni hasonló vádat viszont vizsgának, pedig meglehetősen kizártnak tartom, hogy a férfiak között több pedofil is van, míg a nők közt egy sem.
A befeketítési hadjáratról és annak hatásairól szól a Indictment: The McMartin Trial című film. Elérhető: http://www.youtube.com/watch?v=gxUv3mgJgkUweboldalon.
Sajnálatos módon a gyermekek rendkívül befolyásolhatóak, már a kérdésfeltevés módja is befolyásolhatja a válaszukat. A gyermek ugyanis igyekszik megfelelni a felnőttek elvárásainak, főleg azon személy elvárásainak, aki azzal zsarolja a gyermeket, hogy ha nem azt teszi, amit ő szeretne, akkor a továbbiakban nem fogja a gyermeket szeretni. Ez a cikk (angol) azt elemzi milyen jelek árulkodnak arról, ha nem szakszerűen hallgattak ki egy gyermek tanút:
http://www.blackstonepolygraph.com/articles/Fallibility_of_Forensic_Interviewing.pdf (http://jacksonaktak.wordpress.com/)
Budapest, 2013. december 30.
Dr. Regász Mária Ügyvéd
