A jogász, aki rést talált a bankok pajzsán

Nincs jogbiztonság, nincs jogállam, nem működik az igazságszolgáltatás Magyarországon, sorolja Lázár Dénes, milyen tanulságokat vont le a devizahiteles perekből. De miért, és mit lehet most tenni? Erről beszélgettünk a jogásszal, aki akaratán kívül jelentősen befolyásolta a kormány devizahiteles mentőakcióját.

Az a laikus külső megfigyelő számára is egyértelmű volt az utóbbi másfél-két évben, hogy a devizahiteles ügyek körüli jogi csűrés-csavarás inkább hasonlít bohózathoz, mint komoly jogi vitához. De hol kezdődtek a problémák?

Alapvetően arról van szó, hogy Magyarországon tömegesen, százezrével születtek olyan szerződések, amelyek hibásak, és ezért nem is kellett volna hatályba lépniük. Úgy kötötték meg a devizahiteles szerződéseket, hogy azokból több költségelem egyszerűen hiányzott. A kockázatfeltáró nyilatkozatok úgy voltak megfogalmazva, hogy azokból az egyszerű fogyasztó nem érthette meg, hogy mekkorák a valós veszélyek. A bankok nem mérték fel megfelelően az adósok hitelképességét. Botrány, hogy ezeket a szerződéseket így kötötték meg az ország legjobban fizetett jogászai – akik a bankoknak dolgoztak –, és hogy ennyi időbe telt, amíg bárki észrevette ezeket a nyilvánvaló hibákat. Az, hogy a Kúria és a magyar bírói kar ezt az ügyet kezelte, egészen komoly problémákat jelez:

a magyar igazságszolgáltatás nem tölti be azt a szerepet, amit egy demokráciában be kellene neki.

Miért? Bármilyen furán is, de végül mégiscsak elfogadták a bíróságok az adósok panaszait.

Három év és több ezer kereset benyújtása után. Viszont jogállami megoldás még mindig nincs. A Kúria egy olyan döntést hozott, amivel lehetőséget teremthetett a politikusoknak, hogy azok a saját szájuk íze szerint rendezzék a kérdést.

Most viszont az lesz, hogy az állam tömegesen átír magánszerződéseket.

Igen, és ez is mutatja, hogy mennyire fejletlen itthon a jogi kultúra, hogy nincs jogállami hagyomány. A kormány azt gondolja, hogy a problémákat meg lehet oldani újabb törvényekkel. Pedig a törvényalkotónak a jövőre kellene gondolnia, az igazságszolgáltatásnak pedig a múltbeli törvények alapján kellene ítélkeznie. Ezért vannak szétválasztva a hatalmi ágak. Ráadásul ez a törvény nem is alkalmas arra, hogy az egyéni helyzeteket megoldja. Valójában az adósok helyzetére tekintet nélkül belekényszeríti őket egy jogviszonyba.

Hogyan látja a saját szerepét ebben a történetben?

Én összesen két ügyet vállaltam ügyvédként: egy közérdekű keresetet, ami az egyoldalú kamatemelésekkel foglalkozott, és egyéni keresetet, ami az árfolyamrésre koncentrált. Az egyesület (a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület, PITEE) nevében pedig még 2011 végén kiadtam egy fogyasztóvédelmi elemzést a devizahitelezésről, ami először hívta fel a figyelmet azokra a pontokra, amelyekre hivatkozva később sokan sikeresen pereltek, és amelyeket most törvény nyilvánít tisztességtelenné. Ha nincs az egyesület adta nyilvánosság, akkor ezeket a pereket be sem fogadják a bíróságok, egyszerűen lesöprik az asztalról. Az én hozzájárulásom talán annyi, hogy sok embernek érthetővé tettem bonyolult jogi összefüggéseket.

Lázár Dénes

"Nekem szerencsém volt, az érettségi után lehetőségem nyílt jogot tanulni külföldön, Németországban" – mondta magáról a Bécsben élő, ott dolgozó Lázár. Az egyetem után Budapesten egy nagy ügyvédi irodában, a Freshfieldsnél kezdett pénzügyi joggal foglalkozni, majd Bécsben is ezen a területen helyezkedett el. Azt mondta, a baráti körében és a rokonainál látott esetek miatt kezdett a devizahitelezéssel ügyvédként foglalkozni. Arra viszont nem számított, hogy három évig elhúzódnak az ügyek – azt mondta, "megőrülne", ha itthon ügyvédként kellene dolgoznia.

Lesz-e valamilyen katarzis a jogi szakmában a devizahiteles helyzet félrekezelése miatt?

Nekem az hiányzik a legjobban, hogy nem volt semmilyen jogi szakmai vita a devizahitelezésről. APITEE honlapján mi mindig részletesen bemutattuk az érvelésünket, de a bankok vagy más érdekeltek oldaláról soha semmilyen reakció nem érkezett erre. Hiába tartja izgalomban az egész magyar pénzügyi jogi szakmát a devizahiteles ügy, egyetlen, a Bankszövetség folyóiratában megjelent tanulmányon kívül senki nem tette közzé írásban a gondolatmenetét.

Ha nem lehet megismerni és egymással összehasonlítani az érveket, akkor nincs nyilvános vita, és lehetetlen a jogfejlődés is. Enélkül elképzelhetetlen, hogy bármi előrelépés legyen a jövőben, és elkerülhetőek legyenek a hasonló hibák. Mindenképpen el kellene gondolkodni azon, hogy hogyan kössük össze újra Magyarországot a nyugati jogi hagyománnyal.

Német nyelvterületről nézve miben különböznek még a magyar jogászok?

Itthon a jogászok teljesen más technikával dolgoznak a törvények szövegével, mint amit én Németországban tanultam. Azon alapul a magyar jogászképzés, hogy a törvényeket kívülről meg kell tanulni, az összeset. Miután ezt megtette, a magyar jogász azt hiszi, hogy ismeri a törvényeket.

Olyan ez, mintha be kellene magolni a telefonkönyvet.

Ahelyett, hogy megtanulnák használni azt. Nekem Németországban rendszeresen olyan vizsgáim voltak, ahol elő lehetett venni a törvények szövegét, és a szakkönyveket is. Vannak olyan paragrafusok törvényekben, amiket munkám során vagy ötszázszor megnéztem. Magyarországon viszont azt láttam, hogy jogászok meg sem nézik a törvényeket, és rosszul emlékeznek a jogszabályokra. Így aztán aki utánakeres, könnyen találhat hibákat a szerződésekben. A törvényeink megvannak, csak a jogászaink nem mindig élnek azokkal a technikákkal, amelyekkel használni tudnák őket.

Milyen feladata van a magyar igazságszolgáltatásnak, amit ön szerint nem tölt be?

Az igazságszolgáltatásnak olyannak kellene lennie, mint egy üvegpalotának: mindennek látszania kellene. Így a bíróságok munkájának kritikáját sem nyomásgyakorlásként fognák fel, hanem a nyilvános és átlátható vita részének. Azért vannak törvények, hogy civilizáltan rendezni lehessen a vitákat, de ehhez bízni kell abban, hogy ez részrehajlás nélkül, a jogszabályok alapján történik.

Ehhez képest a magyar igazságszolgáltatás még mindig diktatórikusan van szervezve. A bírák munkáját kritizálni felségsértésnek számít. A legtöbb bíró ilyen vagy olyan módon megtorolja azt, ha valaki nyilvánosan kritizálja. Ugyanakkor minden bíró tudja, hogy valamilyen módon a saját karrierje is a politikai elittől függ. Ebben a környezetben nehéz az igazságszolgáltatás munkájára hatást gyakorolni. Ha valaki jogi végzettség nélkül kritizálja a bíróságokat, azt nem veszik komolyan. Aki pedig ügyvédként kritizálni meri a bíróságot, az nagyon hamar, még a folyó ügyben megütheti a bokáját. Itthon ugyanis nem elég megnyerni egy pert, hanem külön meg kell küzdeni a költségtérítésért is. A költségtérítésről pedig a bíróság dönt, a túl sokat kekeckedő ügyvéd pedig hamar azt fogja látni, hogy hiába nyer ügyeket, nem fizetik ki a munkáját.

Engem egyszer félmilliós forintos rendbírsággal fenyegetett meg a bíró, ha továbbra is megkérdőjelezem a véleményét. Nem véletlen, hogy több magyar ügyvédet ismerek, akik inkább nem is visznek peres ügyeket: ingatlanszerződésekből és egyéb ügyekből megélnek, a bírósági ügyektől pedig eltanácsolják az ügyfeleiket. Tudják, hogy nincs sok értelme.

De biztos, hogy ez a bírók tudáshiánya miatt van? Nem fűződnek politikai vagy más hatalmi érdekek ahhoz, hogy a helyzet változatlanul átláthatatlan maradjon?

Kéz a kézben jár a jogi tudás és a független gondolkodásmód. Ha meglenne a szükséges tudás, akkor az egész igazságszolgáltatás határozottabban léphetne fel, például olyan ügyekben is, mint a civil szervezeteket érő kormányzati nyomásgyakorlás, vagy a korrupció. Elképesztő, hogy a sajtó tele van a korrupcióval kapcsolatos történetekkel, választásokat lehet nyerni a korrupció megfékezésének a szlogenjével, a legfőbb ügyész mégsem indít soha semmilyen vizsgálatot.

Biztos, hogy az ügyészséget érő politikai befolyás ugyanannak a problémának a része, mint ami miatt a bírói kar olyan furán működik?

Igen, az ügyészségek és a bíróságok is ugyanannak az igazságszolgáltatásnak a részei. Persze, nem árt, ha van politikai akarat is, de a korrupció kezelése szerintem alapvetően jogi kérdés. Az igazságszolgáltatásnak kellene annyira függetlennek lennie, hogy kivonják a forgalomból a korrupt politikusokat. Ha meglenne az ehhez szükséges tudásuk, akkor az ügyészek és a bírák rá tudnák kényszeríteni a politikusokat arra, hogy ne lopjanak. Most viszont még a politikusok írják elő a bíráknak és az ügyészeknek, hogy mi merre hány lépés.

Mi a véleménye arról, hogy sok ügyvéd az üzleti haszon reményében ment rá a devizahiteles perekre?

Tény, hogy ez a zavaros helyzet lehetőséget teremtett számos kevésbé becsületes ügyvédnek, hogy az ügy érzelmi oldalára alapozva üzletet tudjon csinálni a devizahitelesek hányattatásából. A legutóbbi választáson induló mini pártok néhány hét alatt több százmillió forinttal lettek gazdagabbak a kampánypénzek lenyúlásából, miközben akik valódi pénzügyi fogyasztóvédelemre fordítják az idejüket, azok három év munkája után üres kézzel távoznak az országból. Az igazságszolgáltatás azokat jutalmazza, akik csalnak és azokat bünteti, akik ebben nem akarnak részt venni.

De a nyerészkedők megjelenése is annak a politikai-gazdasági rendnek, és elsősorban a bankoknak és a felügyeleti hatóságoknak a felelőssége, akik előidézték ezt a helyzetet. Én korábban is azt tanácsoltam mindenkinek, hogy pereljen, mert perelni kell – de számoljon a pervesztés kockázatával, mert ezek az ügyek nem a jog alapján fognak eldőlni. Így is lett. A jogbiztonság sokakat távol tart Magyarországtól, én is ezért dolgozom sokkal szívesebben német nyelvterületen.

Miért, mi az, amit annyira máshogy csinálnak a német tárgyalótermekben?

Csak egy példa, de az egyik ilyen dolog, ami mindig feltűnik itthon, hogy az úgynevezett iratismertetés intézménye mennyire kiüresedett. Iratismertetés a német jogrendben is van, de Magyarországon ez csak annyit jelent, hogy a bíró a tárgyalás elején felolvassa, milyen iratok vannak az aktában. Pedig nem erről kellene szólnia: itt a bírónak a rendelkezésre álló adatok alapján értelmeznie kellene az ügyet, össze kellene raknia, hogy mit tudunk a tényállásról, és mely törvények vonatkoznak erre.

A nyilvános tárgyalás arra van, hogy mindent megbeszéljünk: az ügyről, de a bíró és a felek gondolkodásáról is. Már első fokon mindent ki kellene rakni az asztalra. Nyugat-Európában példátlan, hogy egy ítéletre úgy kelljen várni, mintegy születésnapi meglepetésre – ehhez képest Magyarországon mindennapos tapasztalat, hogy egy ítélet előtt fogalmam sincs, hogy mi alapján és hogyan fog dönteni a bíró. Ezt a bíráknak jelezniük kellene előre! Az átláthatóság már csak azért is jó lenne, hogy meggyőzőbbek legyenek az ítéletek, és kevesebb legyen a fellebbezés. Csak egy teljesen átlátható érvek mentén született ítélet lehet meggyőző. Ha pedig egy ítélet meggyőző, akkor kevesebb lesz a fellebbezés, kevésbé lesznek leterhelve a bíróságok.

Teljesen értelmetlen az is, hogy részletesen rögzítik a jegyzőkönyvbe, ahogy az ügyvédek kakaskodnak egymással. A kakaskodás része a tárgyalótermi koreográfiának, de az ügy szempontjából semmi jelentősége nincs.

Szerző: Janecskó Kata, Kasnyik Márton

Eredeti Cikk: http://index.hu/gazdasag/2014/07/29/lazar_denes_interju/