Se vele se nélküle – avagy 7 kérdés az anyafüggőségről és a szeparációs szorongásról
A szeparációs szorongásról minden anyuka hallott már. De vajon miért van az, hogy néhány totyogó egyáltalán nem anyafüggő, mások pedig egy pillanatra nem tévesztik szem elől anyát. Min múlik ez? Mire számíthatunk? Mikor kezdődik és meddig tart a szeparációs szorongás?
1. Mik a szeparációs szorongás tünetei? (és mi nem az)
A valódi szeparációs szorongás első tünetei 8-9 hónapos kor körül jelentkeznek. De ez csak a szakkönyvek táblázatai szerint van így. Valójában már egy újszülöttnél vagy néhány hónapos babánál is tapasztalhatod, hogy bizonytalanul érzi magát, sír, ha nincs testközelben. Ez még nem az “igazi” szeparációs szorongás, egyszerűen csak arról van szó, hogy a kicsi 9 hónapig állandó testközelségben élt és most bizonytalanul érzi magát, hiányérzete van, ha ezt nem kapja meg.
5-6 hónapos kora környékén kezdi felismerni, hogy ő és anya nem egy és ugyanaz a test, elkezdi felfedezni a saját kezét (megeszi) és lábát (azt is megkóstolja), aztán anyáét is (szintén a szájába veszi) és rájön, hogy anya nincs mindig ott. Ezért történthet meg ebben az időszakban, hogy míg korábban remekül elvolt egyedül is (naná, hogy elvolt, mert azt hitte, anya ott van vele), most sírni kezd, ha anya kimegy a szobából.
Még valami történik ebben az időszakban: elkezdi felismerni, hogy a többi ember, aki körülveszi őt, nem anya és bizalmatlanul méregeti őket. Akkor is, ha eddig remekül elüldögélt az ölükben és mosolygott rájuk, most sírni kezd és nem mosolyog mindenkire elsőre.
Hamarosan (nagyjából 7 hónapos kor körül) már megtanulja a tárgyállandóság fogalmát, eddigre már tudja, hogy ha anya kimegy a látóteréből, attól még nem tűnik el.
Ahogy egyre önállósodik a mozgásban, egyre több helyre jut el magától kúszva, gurulva, mászva, majd később járva, a szeparációs szorongás új perspektívába kerül. Most már nem attól fél, hogy anya elmegy, hanem az ijeszti meg, hogy ő távolodik el anyától. Nagy magabiztosan elrohan, majd visszanéz, megnézi, megvan-e még anya.
Ezt követően a tünetek az önállósodással párhuzamosan fel-fellángolnak.
Új mozgásformát tanult meg a kicsi? Kimondta az első szavát? Utána pár napig úgy tapad anyára, mint a matrica. Így tölti fel az “önbizalom-készleteit” az új tudomány kipróbálásához.
A szeparációs szorongás tehát azért lép fel, mert a kicsi kapaszkodót, biztonságot keres.
És addig tart, amíg a kicsi kitapasztalja: – kiben bízhat a világban, kire számíthat, – milyen képességei vannak, ő mire képes, mit tud egyedül megtenni és mit nem, – hol vannak a határok, mit szabad neki és mit nem.
De persze az “anyás” tünetek ezzel nem múlnak el. Az óvodás, kisiskolás gyerekek is lehetnek átmenetileg anyásak, ha betegek, új élethelyzetbe kerülnek, amivel addig nem találkoztak (pl. iskolakezdés, testvér születése, beszoktatás, válás stb.). Minden olyan helyzetben, amivel a kicsi önállóan nem tud megbirkózni, vagy amiben bizonytalanul érzi magát, rögtön bújósabb lesz, több dédelgetésre vágyik, jobban őrzi anyát, mert ilyenkor rá van szüksége.
Tévhit, hogy a szeparációs szorongás miatt felébredhet éjszaka a baba, a kisgyermek. Nem emiatt ébred fel. Általában valami más miatt kel (betegség, fogzás, izomfejlődés, túl sok élmény nappal, stressz). Viszont, ha a tünetek éjjel is jelentkezhetnek, ami abban nyilvánul meg, hogy éjjel is ragaszkodik anyához, vele szeretne lenni, csak ő nyugtathatja meg, és csak a megszokott módon.
2. Gond-e, ha nincsenek tünetek?
Egyáltalán nem gond. Nyugodtabb, nagyon kiegyensúlyozott gyerekeknél előfordulhat, hogy egyáltalán nem mutatnak erőteljes szeparációs tüneteket, vagy teljesen elmaradnak.
3. Gond-e, ha csak később jelentkeznek a tünetek?
Vannak olyan babák, akiknél teljesen kimaradnak a 6 hónapos kor körüli időszakra jellemző tünetek, különösen, ha nagy a család, sok ember veszi körül a kicsit. Olyan is előfordulhat, hogy csak 1 éves kor után vagy csak másfél-2 éves korban jelentkeznek elsőként szeparációs tünetek, valamilyen változás hatására.
4. Ha nem anyás a kicsi, nem kötődik?
Az “anyásság”, azaz az, hogy a baba mindenhova utánad megy, nem enged el, annak a jele, hogy nem bízik magában, nem bízik a világban, vagy abban, hogy ha elmész, vissza is térsz. Ez átmeneti jelenség, ami nem feltétlenül minősíti a kötődés minőségét. A félreértés abból adódik, hogy az ambivalensen kötődő babák Mary Ainsworth klasszikus kísérletében valóban jobban “tapadtak” anyára és nem mertek barátkozni. Míg az is biztos, hogy a jól kötődő babák bíznak a világban és anyában. A különbség az, hogy az ambivalens kötődés esetén állandó, míg a szeparációs szorongás esetén átmeneti jelenségről van szó. A két tünet hasonló, csak a kiváltó ok más.
Egy jól kötődő babával is előfordulhat, hogy egy átmenetileg nehéz időszakban, pl. amikor megtanul járni, vagy amikor beszoktatod az oviba, sokkal anyásabb lesz, de ezen gyorsan túllendül.
5. Mit lehet tenni, hogy könnyebb legyen ez az időszak?
Egyrészt meg kell érteni, hogy átmeneti időszakról van szó. A szorongás elmúlik. Akkor marad meg tartósan, ha erőltetik a kicsinél az önállóságot, trükkökkel próbálják elérni, hogy maradjon meg egyedül is, ne akarjon folyton anyával lenni.
Amikor a kicsi sír, hogy kimész a szobából, vidd magaddal, legyen ott veled, hadd lásson, ha olyan házimunkát végzel, amihez két kézre van szükséged, akár kendővel a hátadra is kötheted. Ha pedig csak arról van szó, hogy 2 percre át kell szaladnod egy másik helyiségbe, és nem tudod magaddal vinni, hanggal nyugtasd, beszélj hozzá, mert így segítesz neki felismerni, hogy anya akkor is megvan, amikor nem látja.
Amikor már kúszik-mászik sem szabad elvárni tőle, hogy játsszon el egyedül, amíg te főzöl-mosol-takarítasz. Hadd menjen utánad, beszélj hozzá, később adj neki kis feladatokat a házimunkából, legyen játszósarka a lakás minden helyiségében, hogy amikor anyás napja van, akkor is veled lehessen.
6. Hagyhatom másra a kicsit a szeparációs szorongás alatt?
Igen, nyugodtan. De ne surranj ki az ajtón, csak azért, hogy elkerüld az elválás nehézségeit. Mondd el neki, hogy el fogsz menni, mi fog történni addig vele (pl. “játszol kicsit a mamával, aztán megeszitek az ebédet és utána jövök”) és meddig tart (ne az órát-percet mondd, az neki semmit sem jelent, valamilyen tevékenységhez kösd (pl. “mire felébredsz az alvásból, itt leszek”). Búcsúzz el tőle (akkor is, ha esetleg hiszti a reakció), és amikor megérkezel, lelkesen üdvözöld. Ha van módja újra meg újra átélni, hogy anya elmegy, de aztán vissza is érkezik, hamar megszokja a helyzetet.
7. Elmúlnak a tünetek, majd visszatérnek: lehetséges ez?
Igen, persze. Minden egyes változást, új fejlődési lépést követően jelentkezhetnek a szeparációs tünetek.
