A hivatalok vizsgálnak és hallgatnak
Megkéselte egy rajongója a japán popsztárt
(Szerző: JAK)
Kritikus állapotban van Japán egyik popsztárja, a 20 éves Mayu Tomita, miután az egyik rajongója késsel támadt rá Tokióban egy koncert előtt, írja a BBC. Közel két tucat szúrás érte a nyakán és a mellkasán. A rendőrség a helyszínen elfogta a támadót, a 27 éves Tomohiro Iwazakit.
A hírek szerint a férfi így magyarázta a tettét: azért volt dühös, mert az énekesnő visszaküldte az ajándékát. A támadás előtt számon kérte rajta a dolgot. "Elvesztettem a fejem, mert nem adott világos választ" - mondta.
A sztár már az előző hónapban a rendőrséghez fordult a rajongó miatt. Azután kért segítséget, hogy a férfi megszállottan írogatott róla a Twitteren és más közösségi oldalakon.
A BBC felidézi, hogy 2014-ben is volt egy hasonló eset, akkor az AKB48 nevű japán lánybanda két tizenéves tagját támadta meg fűrésszel egy férfi a csapat egyik rajongói találkozóján.
Kommentár: dr. Regész Mária
Mint látható, a zaklatásnak igen súlyos következményei is lehetnek. Sajnos Magyarországon a jogalkotás és ennek következtében a rendőrség/ügyészség nincs felkészülve az ilyen esetekre, sokszor még az ennél sokkal egyszerűbbekkel sem tud mit kezdeni. Van olyan zaklatási ügy, amelyben 6 éve zaklatja egy nárcisztikus-paranoid-pszichopata az áldozatát, a feljelentést 4 éve tette az áldozat, az ügyészség annak ellenére, hogy már decemberben vádemelési javaslattal küldte meg neki a rendőrség az iratokat, a mai napig nem emelt vádat. Ilyen körülmények között nem csoda, ha szaporodnak a zaklatási ügyek. Más ügyben olyan ügyintézőre osztották ki az ügyet, aki egyébként épp szabadságon van, a zaklató viszont egyre durvább zaklató sms-eket küld az áldozatnak. Mint látható, sajnos nem jobb a helyzet a gyermekvédelem területén sem:
Csak a szabadsága érdekelte az éhen halt gyöngyösi kislány anyját
(Szerző: LUC)
Az Egri Járásbíróság május 21-én, délelőtt elrendelte annak a gyöngyösi házaspárnak a harminc napos előzetes letartóztatását, akiknek éhen halt gyerekét május 12-én találták meg otthonukban. Az ügyvédek fellebbeztek a döntés ellen.
Helyszíni tudósítónk szerint a gyöngyösi meghallgatásra a szülőket két külön rendőrautóval vitték. A férfi napszemüvegben tűrte a sajtó érdeklődését, a nő végig az ügyvédjével egyeztetett, az érdekelte, hogy mindenképpen szabadlábon maradhasson. Védője, Molnár Richárd viszont arról tájékoztatta, hogy a korábbi ügyek - két gyermekét már elvették tőle, apjukkal élnek - miatt rosszabb helyzetből indult. Azt is elmondta, bűnösség kérdésében nem nyilatkoztak, védence nem tett vallomást, ahogy az apa sem. A Velvet kérdésére közölte, nem tud arról, hogy az anya korábban pszichiátriai kezelés alatt állt volna.
A szülőket egyszerre hallgatták meg.
Az anya ellen korábban kiskorú veszélyeztetése miatt már indult eljárás, akkor pénzbüntetést és felfüggesztette szabadságvesztést kapott, tudtuk meg a Heves Megyei Főügyészség szóvivőjétől, Konkoly-Thege Lászlótól.
A gyereket 6 hónapos korában látta utoljára a gyerekorvos, ezután folyamatosan próbálta elérni a családot, de hiába. Az anya utoljára karácsonykor küldött a doktornak egy SMS-t, hogy minden rendben van a gyerekkel, mondta a szóvivő.
Ugyanaz a bíró, aki most az előzetes letartóztatásról döntött az Egri Járásbíróságon, korábban az anyát már kétszer elítélte kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. Az egyik esetben kísértetiesen hasonló dolog történt, mint most - mondta Snellenperger Judit, az Egri Törvényszék szóvivője.
Négyből négy gyereket éheztetett
A 36 éves nőnek ügyészségi forrásunk szerint négy gyereke volt. Két korábbi kapcsolatából egy fia és egy lánya született, de a gyerekeket még évekkel ezelőtt a vér szerinti apjuknál helyezte el a bíróság, mert
hiányos ellátásuk miatt fizikailag és szellemileg is folyamatosan épültek le.
A nő időközben megint terhes lett, és a harmadik gyerekeként született (most három és fél éves) kislány miatt 2013-ban újra a hivatalok látókörébe került, miután a gyerek vészesen lefogyott. Az Indexnek nyilatkozó illetékes gyermekjóléti szolgálat egykori dolgozója arról beszélt, hogy a kislányt hiába próbálták kimenteni a családból. Csak az volt a szerencséje, hogy mivel óvodás lett, és már nem csak otthon kapott enni, a súlya is normalizálódott.
Másfél éves testvérénél a szülők elutasították a védőnői ellátást, amiről a Heves Megyei Kormányhivatal szerint érkezett is jelzés a gyöngyösi gyermekjóléti szolgálathoz, a csontig fogyott kislányt viszont már nem tudták megmenteni. A Velvet információja szerint kiszáradás és súlyos alultápláltság miatti heveny keringési, valamint légzési elégtelenség okozta a halálát, magyarul éhen halt. Úgy tudjuk annak ellenére, hogy a család lakásában több tucat üvegnyi gyerektápot találtak, a kislány bőre alatt már zsírszövet sem volt.
A hivatalok vizsgálnak és hallgatnak
A tragikus gyermekhalál után még egyik illetékes hivatal sem szólalt meg, arra hivatkoznak, hogy még vizsgálják az ügyet. Törvényekre és szenzitív adatokra hivatkozva azt sem árulták el, hogy a szülők mikor mondtak le a védőnői ellátásról. A Heves Megyei Kormányhivatalnál csak annyit közöltek, hogy a védőnő jelzett a gyermekjóléti szolgálatnak, és több vizsgálatot is indítottak.
A gyermekjóléti központ a gyöngyösi Kistérségi Humán Szolgáltató Központhoz tartozik. Ennek igazgatója, Maka Piroska nem válaszolt kérdéseinkre, csak annyit mondott, hogy belső vizsgálat folyik. Ezzel párhuzamosan zajlik a Heves Megyei Kormányhivatal vizsgálata a
a gyöngyösi Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a Heves Megyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatal, mint I. fokú gyámhatóság tevékenységét illetően, és
a Heves Megyei Kormányhivatal népegészségügyi hatáskörrel rendelkező Hatvani Járási Hivatala az ügy egészségügyi vonatkozású szakkérdései tekintetében.
A Velvet úgy tudja, hogy már az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is információkat gyűjt a tragikus gyermekhalállal kapcsolatban. Ezek alapján döntenek majd arról, hogy indítanak-e átfogó vizsgálatot az ügyben.
Kommentár: dr. Regász Mária
A cikkíró szerint: „A hivatalok vizsgálnak és hallgatnak.” A tapasztalatom sajnos az, hogy a gyermekvédelmi rendszer nem működik, a családgondozók sokszor még a problémát sem képesek sem felismerni, sem feltárni, pl. kapcsolattartás akadályozása miatt indult eljárásban közlik, hogy „a lakás tiszta, a gyerek jár iskolába és jól táplált, tehát nincs veszélyeztetve”, vagy ha már végképp fogalmuk nincs, hogy melyik szülő mely magatartása és hogyan veszélyezteti a gyermeket, közlik, hogy: „a szülők kommunikációs problémája veszélyezteti a gyereket”. Mindezt annak ellenére, hogy az egyik szülő folyamatosan jelzi a másik szülő elidegenítő magatartását, vagy pl. azt, hogy a gondozó szülő a gyermekei jelenlétében éli szexuális életét az aktuális partnerével, netán azt, hogy az egyébként is csontsovány gyermeket a gondozó szülő azzal bünteti, hogy nem ad neki vacsorát. A hivatalok persze vizsgálódnak, csak valahogy nem látják, vagy nem akarják látni a problémát. Ha nem látják, ezen könnyű segíteni, megfelelő munkaerő felvételével, vagy továbbképzéssel, esetleg a felelős tényleges felelősségrevonásával (nem nagyon ismerek olyan esetet, amikor az intézkedésre köteles személyt börtönbe csukták volna azért, mert nem tett semmit, pedig 40 éve foglalkozom családjoggal. Ezek után viszont csodálkoznak, hogy:
Magyarok Európa csúcsán: mi pereljük legtöbbször az államunkat
(Szerző: FT)
A Hvg.hu átnézte az Emberi Jogok Európai Bíróságának legutolsó, 2015-re vonatkozó ügyforgalmi adatait, és a következőre jutott:
Népességarányosan az Európa Tanács 47 tagállama közül egyben sem indítottak annyi új emberi jogi pert a saját kormányuk ellen az állampolgárok, mint a magyarok.
2012-ben 735 magyarországi keletkezésű új beadvány állt a strasbourgi bíróság asztalán, 2015 végére már 4235 lett.
Magyarországról 430 eljárást indítottak ügyvédek. Ezek zöme börtönben ülő elítélt, aki a kifogásolható körülmények között kap jóvátételt. A lap szerint az ilyen perekben gyakran bukik az állam.
Az elhúzódó büntetőperek és a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó miatt is sok per indul az államot képviselő kormány ellen.
A 430 per különösen soknak tűnik, ha azt nézzük, hogy Németországban 81 millió lakosra 784, Franciaországban 66 millió emberre 1088 eljárás jutott.
A legbeszédesebb, hogy tavaly az új magyarországi beadványok tették ki a Strasbourgba érkezett panaszok 10 százalékát, holott az Európai Tanács tagállamainak teljes lakosságát nézve (828 millió ember) a magyarok csak az össznépesség alig több mint 1 százalékát jelentik.
Eredeti Cikk: http://index.hu/belfold/2016/05/21/magyarok_europa_csucsan_mi_pereljuk_legtobbszor_az_allamunkat/
Kommentár: dr. Regász Mária
A hivatalok intézkedésének elmaradása ellen sajnos nagyon mást nem tehet senki. Perli az adott hatóságot, vagy az államot. Vagy várja a jogszabályváltozást, esetleg reménykedik abban, hogy hozzáértő, gyorsan intézkedő ügyintézőhöz kerül az ügye, végső esetben pedig reménykedik a csodában: a zaklató majd abbahagyja. De nem. A zaklató nem hagyja abba, mert a személyisége miatt erre nem képes önerőből, csak ha attól kell tartania, hogy börtönbe kerül a zaklatás miatt és ennek jelét is látja a hatóságok részéről.
A megoldási lehetőségekről beszél Szilvási Léna, akinek 30 éves tapasztalata van a gyermekvédelem terén:
Hogy esnek át gyerekek a gyerekvédelem hálóján?
(Szerző: Mártonffy Zsuzsa)
A gyermekvédelem egy-egy botrányos gyermekbántalmazási ügy vagy gyerekhalállal végződő eset kapcsán szokott a figyelem középpontjába kerülni. Mi működik rosszul? Elkerülhetők lennének ezek az esetek? Szilvási Lénával, az SOS Gyermekfalvak programigazgatójával beszélgettem, aki három évtizede dolgozik a gyermekvédelemben.
Évekig bántalmazta, kiközösítette a nála nevelkedő gyereket egy Somogy megyei nevelőszülő. Hogyhogy nem tűnt fel senkinek évekig, hogy ilyen rosszul bánik a kislánnyal?
Nevelőszülőnek lenni nehezebb, mint szülőnek, és a szülő is elkövethet mindenféle hibákat. A nevelőszülőt a nevelőszülői tanácsadó háromhetente látogatja, nagyon jó szeműnek kell lennie, hogy észrevegye az apró jelekből, mi történik a családban. De a tanácsadó feladata elsősorban nem is az ellenőrzés, hanem a támogatás lenne.
Nagy érték, ha valaki nevelőszülőséget vállal, ha már felvette, kiképezte a hálózat, akkor az első időben nagyobb támogatást kellene adni neki, hogy megbirkózzon a nehézségekkel. Ugyanakkor persze fontos, hogy ha bármilyen problémát észlel, akkor látogassa gyakrabban, küldje el pszichológushoz, szupervízióba.
Egy pár éve bevezetett rendelkezés miatt 12 év alatti gyerek nem élhet intézetben, csak nevelőszülőnél, így most a nevelőszülőket intenzíven toborozzák, még mindig hiány van belőlük. Esetleg emiatt alkalmatlan emberek is átcsúsznak?
Nincs tökéletes szűrőrendszer. Egy nem ismert problémákkal és környezetből érkező gyerek nevelésében rengeteg nehézség lehet, az ennek kezelésére való alkalmasságot nehéz előre kiszűrni. Ezért kellenek a támogató rendszerek később.
A nevelőszülők érthetően érzelemvezérelt emberek, nagy vehemenciával fognak bele a tevékenységbe, a gyerekszeretet motiválja őket, de sokszor többet fektetnek egy feladatba, mint amennyit fel tudnak dolgozni, nagy a kiégés veszélye. Ha nem kapnak támogatást a nehéz helyzetekben, akkor érzelmileg kifáradnak 2-3-4 év múlva, és a gyerek ellen fordulhatnak.
Az említett nevelőszülő tipikusan a kiégés tüneteit mutatta: a vér szerinti gyerekeket előtérbe helyezte a nevelt gyerekkel szemben, ami azt mutatja, hogy nem tudott megbirkózni a feladattal. Egy vér szerinti szülő is egyre durvább eszközökhöz nyúl, ha nem boldogul a gyerekével, a nevelőszülő is, ha úgy érzi, nem kap támogatást.
Időnként bejárja a sajtót egy-egy hír az intézetekben uralkodó botrányos állapotokról. A kaposvári Zitagyermekotthonban például egymást terrorizáljak a fiatalok, túlzsúfolt és leharcolt a létesítmény, a nevelők tehetetlenek.
Ez az előző problémának a tobzódása, felerősödése. Az intézmények alulfinanszírozottak, a bérkeret nem elég, hogy jól képzett szakembereket vonzzanak a lakásotthoni munkába, ne lepődjünk meg, hogy a nevelési nehézséggel rendelkező gyerekek túl sok problémát jelentenek a munkatársaknak. Ez kiégéshez, hihetetlen stresszhez vezet, felerősödnek azok a személyiségvonások, amelyek az agressziót, az elutasítást tükrözik a gyerek felé, ez fokozza a gyerek negatív viselkedését.
A szülő-gyerek kapcsolat akkor tud jól működni, ha a felnőttben van elég tartalék a gyerek érzelmi elfogadásához. Egy megterhelt nevelői környezetben, ahol nem elég a szakember, nincsenek megfizetve, nem kapnak támogatást, nem tudják megbeszélni a kérdéseiket, ott ez a gyerekre is kivetül. A gyerek viselkedési problémái fokozódnak, erősödik az agresszió. Ez egy családban is tetten érhető, hát még egy nagy intézményben, ahol természetszerűen személytelenebbek a kapcsolatok.
Említetted a forráshiányt. Ki lehet jönni a gyerekek után járó állami normatívából?
A finanszírozás átláthatatlan. A normatív támogatás durván egymillió forint gyerekenként évente a gyerekvédelemben. Ez nem elegendő, átlagosan inkább kétmillió forintból lehet ellátni egy állami gondozott gyereket. Nagyok a különbségek: a nevelőszülői elhelyezés kevesebből is kihozható, de egy lakásotthonban vagy gyerekotthonban inkább 4 millió forint fölött van egy gyerek költsége, egy speciális szükségletű vagy például fogyatékos gyerek ellátása is drágább. Sajnos ez a normatívában nem tükröződik.
Egy jobban működő rendszer a finanszírozásban is differenciál. Ausztriában az állam többet fizet egy lakásotthonért, mint egy nevelőszülőnek, mert tudja, hogy a fenntartása drágább, emiatt a civil szolgáltatók bátrabban belefognak egy ilyen tevékenységbe. Plusz erőforrásokkal, erőfeszítésekkel jó szakembergárdát is lehet egy gyerekotthonba csábítani. Ausztriában heteken belük képesek nyitni egy lakásotthont, ha hirtelen sok gyerek bekerül. Magyarországon nem éri meg lakásotthont fenntartani. Ha az állami támogatás reálisabban tükrözi a szükséges kiadásokat, akkor megjelennek a versengő szolgáltatók, és ha van verseny, akkor be lehetne zárni egy olyan intézményt, amely botrányosan működik.
Magyarországon ráadásul az a különleges helyzet, hogy az egyházi fenntartók kiegészítő támogatásban részesülnek, ők 70 százalékkal több pénzt kapnak ugyanarra a gyerekre, igen igazságtalan módon. Az SOS az egyetlen civil szervezet, amely fenntart nevelőszülői hálózatot, minden más civil csatlakozott valamelyik egyházhoz. Egyébként még a magasabb egyházi fejkvótából sem lehet fenntartani egy lakásotthont.
Te kevesled az évi egymillió forintot, de most sok anya és apa arra gondol, hogy az ő gyerekére nem jut havi nyolcvanezer forint.
Köztudott, hogy a gyereket és különösen a több gyereket nevelő családok körében a legnagyobb a szegénység. A gyermekvédelem állami feladat és nem olcsó: fenn kell tartani egy hálózatot, szakmai vezető kell, könyvelő kell, nevelőszülői tanácsadó kell, el kell utazni a tanácsadónak a nevelőszülőhöz. Ezeket a gyerekeket hordani kell ide-oda, fejlesztésre, gyógytornára, pszichológushoz, hisz sok lemaradásuk van a korábbi traumák miatt. Csomó járulékos költsége van egy hálózatnak, ami egy család működésében nem jelenik meg költségként.
De ma az állami gondozásban élő gyerekek egy részét a szegénység és az azzal összefüggő problémák miatt emelték ki a családból, holott havi 80 ezerből a szülő is egész jó életet tudna biztosítani nekik.
A szakellátás (állami gondoskodás) nagyon drága, ezért az alapellátást (megelőzés) kellene erősíteni, hogy minimalizáljuk a szakellátásba kerülő gyerekek számát. Hisz oda súlyosabb állapotban érkeznek a gyerekek, ott egy stigmát kapnak, ott is traumákat szereznek. Az a cél, hogy csak a legvégső esetben kerüljenek ide a gyerekek.
A gyermekvédelmi törvény ki is mondja, hogy anyagi probléma miatt nem lehet kiemelni gyereket a családból, az állam kötelessége lenne, hogy a hajléktalan gyerekek problémáját megoldja. Magyarországon nem oldották meg a szociális bérlakások kérdését, ma 5 százalék alatt van az arányuk a lakáspiacon, ezzel megteremtettük azt a 10-20-30 százalékos réteget, akiknek a lakás biztosítása állandó bizonytalanságot vagy lehetetlen helyzetet teremt.
1994-től pár évet foglalkoztam hajléktalan családok átmeneti otthonával, és már akkor látszott, hogy háromféle család kerül be a hajléktalanellátásba. Az egyik csoport, akik a rendszerváltáskor egyszerre szorultak ki a munkaerőpiacról és a lakáspiacról, sose fogják tudni megfizetni a piaci árú albérleteket, ők vagy tartósan hajléktalanokká válnak, vagy szörnyű lakáskörülmények közé kerülnek, esetleg az ország szegényebb részeire költöznek, egyre jobban ellehetetlenülve. A mai napig ezeknek a családoknak a további generációi termelődnek újra.
A másik csoport a bántalmazó férj, élettárs elől menekülő nők. Egy gyenge támogatórendszer felépült ennek kezelésére, de nem elégséges, és a közvélemény még mindig nagyon keveset tud a családon belüli erőszak kezeléséről, esetleges a törvényi szabályozás.
A harmadik csoporttal pedig a mai napig nem foglalkozunk tudatosan, ők azok a nagyon fiatal szülők vagy elsőgyerekes szülők, akik nem rendelkeznek jó családi mintákkal, állami gondozásból vagy rossz családi környezetből jönnek. A szülők még nem készek érzelmileg 1-2-3 gyerek nevelésére, nem képesek megbirkózni a nehézségekkel.
Ez mutatkozott meg a szigetszentmiklósi gyerekbántalmazási ügy vagy a devecserigyerekgyilkosság esetében (Utóbbi esetben egy férfi halálra rázta élettársa héthónapos csecsemőjét). Beindul egy ciklus, ahol a szülők a gyerekeiket hibáztatják, nem képesek megbirkózni az állandó sírással, nem tanulták meg a napi ritmust kialakítani, nincs eszközük, hogy fegyelmezzék a síró, dacos gyereket. Belezuhannak egy családi káoszba, amitől az iskolázott szülők is kikészülnek, de ahol semmi támasz nincs, se egy tapasztalt nagymama, se egy kedves szomszéd, ott még nehezebb.
Ezek a családok elzárkóznak, félnek segítséget kérni a védőnőtől, gyerekorvostól. A gyerekorvos hol megérti őket, hol latinul beszél. Ezeknél a családoknál gyakoribb az egészségtelen terhesség, több a stressz, dohányoznak, a magzat rosszabbul fejlődik, több a koraszülés, a fejlődési rendellenesség.
Csomó kockázati tényezővel rendelkező gyereket kapnak azok a szülők, akik a legkevesebb erőforrással rendelkeznek. Halmozódnak a problémák, az egészségügyiek is. Az SOS-nél acsaládmegerősítő programunkban dolgoztunk egy mélyszegénységben élő családdal, ahol három kisgyereknek van ételallergiája, amit a fiatal szülő nem tudott kezelni, intenzív segítség kellett a családnak.
A terhesség 9 hónapja is nagyon más egy olyan családban, ahol mindenki várja a baba érkezését, és egy olyan családban, ahol sok a bizonytalanság. A rossz családi mintákkal rendelkező, súlyos szegénységben, albérletben élő nő számára a terhesség csupa szorongás: hova teszem? mit adok neki enni? elfogadja a társam? Valószínűbb, hogy az anya elfárad ilyen körülmények között. Ezekkel a szülőkkel sokszor két szinten kell foglalkozni: párhuzamosan kell a gyerekkel és az anyával.
Ha például adott egy 17 éves anya, aki maga intézetben nőtt fel, az anyja elhagyta, a gyerek apja elhagyta, dacból megtartotta a gyereket, és egyáltalán nem érzi a gyerek jelzéseit, akkor egy jó szakember egyszerre segíthet megértetni a gyerek jelzéseit, és ezzel párhuzamosan foglalkozik az anya érzéseivel, például a saját szüleivel szemben. Ezt hívják kétgenerációs beavatkozásnak.
Persze ha nincs elegendő erőforrás, akkor szükséges a gyerek kiemelése a családból. Ennél gyerekbarátabb megoldás az, ha intenzíven dolgozunk a családdal, ami akár napi több órás jelenlétet is jelenthet a család otthonában.
De ez hiányzik a magyar rendszerből...
Sokat segítene, ha megyénként egy vagy több mobil teamet felállítanának, amihez kell egy pszichológus, egy szociális munkás és egy autó. Talpra lehetne állítani a családot, de az egymilliót fel kellene használni ehhez. Egyébként nem elég akkor segíteni, ha a szülő kéri, a gyerek jogán kell segíteni.
A városokban az a jellemző, hogy egy családdal több ember is foglalkozik, de nem ugyanabba az irányba húzzák a család szekerét. Volt, hogy tíz ember foglalkozott egy családdal, de egy se magyarázta el az anyának, hogy ő mit tehet a gyerekei érdekében. Magyarországon nem működnek az informális támogató rendszerek, a szomszédok. És ahol működik, ott sem veszik észre, nem támaszkodnak rá.
Erősíteni kéne a gyereket nevelő családok kapcsolati hálóját. Sok helyen lehetne találni segítő szándékú embereket, nem igaz, hogy a gyerek osztályában vagy a szomszédok között nincs egy rendes szülő. Falakat építünk, pedig a természetes közösségeket kellene erősíteni.
A sajtón időnként végigfut egy hír, hogy a szülei halálra vertek vagy éheztettek egy gyereket. Ilyenkor felmerül a kérdés: hol volt a gyermekvédelem addig?
A szakkönyvek tartalmazzák azokat a jeleket, amelyekre fel kell figyelni a családgondozónak, védőnőnek bántalmazás esetén. Nem csak a kék foltok árulkodóak, de az is, ha az anya elveszti a kapcsolatát a gyerekkel, ha behúzott függöny mögött élnek, nem viszi gyerekorvoshoz. Kockázati tényező, ha a szülők fiatalok, frissen kerültek össze és nincs mögöttük családi háttér. Ilyenkor nem elég megkérdezni a szülőt, hogy hogy van. Devecseren meggyőződésem szerint látható volt az interakciós probléma az anya-gyerek, anya-apa között. Ilyenkor sűrűbb látogatás kell, ha kockázati tényezők vannak. Itthon viszont nem létezik ilyen kockázat-felmérési protokoll. Amíg nincs intenzív családgondozás, addig több gyereket fognak kiemelni a családból.
Nemrég egy másfél éves gyöngyösi kislány halt éhen, tele hűtő mellett, egy nem éhező családban. A csontsovány gyereket fél éve nem látta orvos, a szomszédok szerint a család bezárkózott, az apa nem engedte, hogy bárkivel beszéljenek, nem engedték be a védőnőt…
A védőnőnek ismernie kell a jeleket, hogy valami nincs rendben a családban. A bezárkózás erős jelzés, hogy takargatnak valamit. Kérdés, jelzett-e a védőnő a gyermekjóléti szolgálatnak és ők mit léptek, lehet, őket sem engedték be a lakásba. Van egy pont, mikor a rendőrök törik rá az ajtót a családra, de a részletek ismerete nélkül nem tudni, mindenki megtett minden lépést, vagy súlyos mulasztás történt ebben az esetben.
Miért éhezteti valaki halálra a gyerekét?
Vagy pszichésen sérült az illető, vagy olyan bántalmazóról van szó, aki a gyerekeit, feleségét is félelemben tartja.
Nagyon különböző megyénként annak a tűréshatára, hogy miért vesznek egy gyereket állami gondozásba. Van, amikor már azért is, mert hiányoznak a polgári életforma feltételei, máskor súlyos bántalmazások esetén sem.
Abszolút! A szakma nem biztosít elég útmutatást arra, hogy mit kell csinálni, nagyon eseti, hogy mi történik a gyerekkel, hogy mit lép a gyermekjóléti szolgálat. A gyermekvédelmi törvény kimondja, hogy csak végső esetben lehet gyereket kiemelni a családból. De azt nem mondja ki, hogy ne adjuk meg a megfelelő támogatást a családnak.
Nem elég havi egyszer látogatni a családot, mint a szigetszentmiklósi ügyben egy háromgyerekes, rossz szülői képességekkel rendelkező családnál. Ezzel csak tartósítják a gyerekek rossz helyzetét. Közben fel kellene mérni a gyerekek fejlődését érintő kockázatokat, és ezekre lépéseket tenni.
Minden nehéz sorsú gyerekben vannak erősségek, lehetőségek, minden szülő-gyerek kapcsolatban vannak erősségek, lehetőségek és ezeket kellene tudni kiaknázni. Egy nehéz sorsú szülőnek is rengeteg jó oldala van. Más szemléletre kéne felépíteni az egész támogató rendszert, nem csak az ellenőrzésre. Ehhez persze pénzügyi és humán erőforrást is biztosítani szükséges.
Ha már a szigetszentmiklósi ügyet említed: hatályon kívül helyezte a Fővárosí Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet, mert az elsőfokú bíróság nem megfelelően járt el a szexuális erőszak ügyében. Új eljárást kell kezdeni. Ennyire nem bizonyítható 2016-ban Magyarországon, hogy a szexuális bántalmazás megtörtént-e?
Magyarországon még mindig nem állt fel az a szakmai testület, ami megállapíthatná. A bíróságok nem rendelkeznek azzal a szakemberhálózattal, akiknek a kompetenciája egyértelmű. Szégyen, hogy nincs egy ilyen csapat, akihez egyértelműen fordulhatna a szakma segítségért. Innentől a bíróság munkája is esetleges. Évekig elhúzódnak a tárgyalások. Mi ez, ha nem bántalmazás? Nem az a gyerek érdeke, hogy évente újra kihallgassák. Egyszer lenne szabad kivizsgálni, de a legjobb szakembergárdával.
Miért félnek úgy a szakemberek a szexuális bántalmazás megállapításáról?
A 80-as évek óta dolgozom a gyerekvédelemben. A kormányváltások szakembercserével jártak, nagyon mély szintekig, nem sikerült az országban egy olyan rendszert felépíteni, amely kompetens a szexuális és fizikai bántalmazás, családon belüli elhanyagolás, azaz azon súlyos kérdések tekintetében, amelyek miatt gyerekeket kiemelünk a családból.
A finneknek 25 évbe telt az elmaradt iskolarendszer átalakítása egy korszerű, gyerekbarát és eredményes oktatási rendszerre. A gyerekvédelemhez is hosszú távú elköteleződés kell és nem 3-4 évente új koncepciók. Nincs következetes szakmai irányítása a gyerekvédelemnek.
Számtalanszor mondtuk, hogy legalább a gyerekhalállal végződő eseteket töviről hegyire elemezni kellene egy független szakmai testületnek. Ez máig nem történt meg, pedig öt ilyen eset feldolgozásából számtalan tapasztalatot lehetne felszínre hozni.
Kommentár: dr. Regász Mária
A tapasztalatom hasonló. Az iskolai rendszerben sok mindent tanulunk: mi a kovalens kötés, a bibe, a porzó, de azt, hogy hogyan kell gyermeket gondozni, mire kell figyelni párválasztásnál, hogyan lássunk el egy háztartást, tervezzünk jövőt stb., nem tanítják, pedig ezek is taníthatóak. Régen a „nagy család” (nagymama, dédmama, szomszédok) tanították, amikor rászóltak a gyerekre, ha nem úgy viselkedett, ahogy elvárta a társadalom. Ma nem tanítja senki. A falvakban, kis közösségekben még talán több mindent tanítanak, hiszen mindenki ismer mindenkit. Vidéken még ott lehet hagyni leláncolatlanul a biciklit a közért előtt. Budapesten már nem. A minap a lépcsőházat takarító panaszolta, hogy a koszos vizes vödröt ellopták, vizestül, mindenestül. A börtönök tele vannak, ezért az állapotok is rosszabbak és persze ezért is perelnek, holott sokszor oda jobb körülmények közé kerülnek, mint ahonnan jöttek. Ott ugyanis van étel, ágy, víz, áram, wc.
