Bizalom (nélkül)
A nárci számára a bizalom a világ legveszélyesebb dolga. A kettőhúsz nem ráz annyira, mint amennyire ő fél attól, hogy megbízzon másokban. Te, a romantikus idealista, el sem tudod képzelni, milyen lehet az élet, ha az ember a világon senkiben nem bízik meg. Mivel te valami furcsa kattanás folytán azt képzeled, hogy az emberek alapvetően jók, ezért amíg ki nem derül az ellenkezője, megbízol bennük.
Nem úgy, mint a nárci. Számára az élet önmagában is létharc és végeláthatatlan háború. A háborúban meg ugye sose tudni, hogy ki a barát és ki az ellenség, tehát az a legjobb, ha inkább senkiben sem bízunk meg. A nárci magából indul ki, ezért azt gondolja, hogy minden információ, amit magáról kiad, felhasználható ellene. Mert ő minden információt, amit neki kiadsz, a legváratlanabb pillanatban és a számodra legfájdalmasabb módon fog felhasználni ellened. Neki ez az alapbeállítása, és meg sem fordul a fejében, hogy az emberek többsége nem így működik.
A létharc túlélésének egyetlen biztos módja, ha beköltözünk egy atombunkerbe, olyanba, amelyet lehetőleg saját kezűleg építettünk (nehogy a gonosz manók poloskákat, meg más ilyesféle szerkezeteket csempésszenek alattomban az építménybe). Nagyon fontos azonban, hogy az atombunker kívülről rózsaszín legyen és nagyon szép, mert nem szabad, hogy bárki észrevegye, hogy igazából csak egy házgyári betonkocka. A külső varázslatos feltupírozása olyan jól fog sikerülni, hogy te sem fogod észrevenni, hogy a nárcid lelke egy házgyári betonkocka.
A nárcinak nincsenek bizalmon alapuló közeli, intim kapcsolatai. Nem feltételezi, hogy az emberekben meg lehet bízni. Benned sem bízik, de ez nagyon sokáig nem nyilvánvaló. Mert az elején azt hallgatod, hogy ő életében nem tudott még ennyire bízni senkiben, mint most benned (vészcsengő No.1., de nem fog megszólalni a vészcsengőd); megtalálta végre a lelki társát, aki végre megérti és elfogadja őt, nem úgy, mint a korábbi gonosz némberek, akik csak kihasználták, pedig ő bízott bennük (vészcsengő No.2., de erre sem fog megszólalni a vészcsengőd). El fogja mondani neked, hogy nagyon szeretné, hogy ne legyenek titkaitok egymás előtt, és nagyon kéri, hogy minden problémádat rögtön oszd meg vele, nehogy benned maradjon bármilyen apró tüske. Te nagyon örülsz ennek, mert azt hiszed, hogy végre találtál egy érzelmileg érett pasit, aki képes túllátni saját magán, és hajlandó energiát fordítani arra, hogy működjön a kapcsolatotok. Ezért hamarabb, sokkal hamarabb fogsz neki feltétlen bizalmat szavazni, minthogy olyan egészen egyszerű dolgokat tudnál róla, hogy cukorral vagy tejjel issza-e a kávét, és metált vagy barokk zenét hallgat inkább. Nem fogod észrevenni, hogy csak neked nincs titkod előtte, róla valójában gyakorlatilag semmi fontosat nem tudsz. A cukrot meg a tejet előbb-utóbb megtudod, és attól kezdve úgy viszed neki reggelente az ágybakávét. De az élete, a múltja, az érzései mindig csukott könyv marad előtted.
Néha, nagyon néha vet majd néhány morzsát neked a lelkéből, de ne izgulj, sose valami igazán lényegeset. Legfeljebb olyasmit, hogy már megint miért mennyire szomorú az élete, már megint mennyien bántották. Te ezek miatt nagyon empatikus leszel vele, együttérzel, sajnálod, és egyúttal úgy fogod érezni, hogy bízik benned, hiszen neked meséli el, hogy neki mennyire szomorú az élete.
A kívülről hős, erős, nagyszerű, legyőzhetetlen és csodálatos nárci belül egy kicsi, sebezhető, elkeseredett kisgyerek. Semmi áron nem szabad, hogy ezt bárki észrevegye. Bármit megtesz azért, hogy ez róla soha ne derüljön ki. Ha megbízna valakiben, az nagyon könnyen megláthatná benne ezt a kicsi, sebezhető és elkeseredett kisgyereket, ez pedig a nárci számára életveszélyes állapot volna. Ő el sem tudja képzelni, hogy létezik ember ezen a földön, aki nem élne vissza ezzel a felismeréssel.
A felszínről a nárci soha nem fog elmozdulni. Élethazugságban él, és az élethazugságokat felismerni valóban életveszélyesen fájdalmas. Szükségszerű önvédelmi mechanizmus tehát számára, hogy ne nézzen a mélybe. Mármint a sajátjába, mert a tiédből kihalássza a számára szükséges információkat, és amikor jól föltúrta a lelkedet, és kiszedett mindent, ami neki kellett, otthagy a fájdalmaiddal, kétségeiddel és szomorúságoddal. Azokra köszöni, nincs szüksége. Azokkal nem akar kezdeni semmit, azok a te egyéni szociális problémáid. Te meg pislogsz, mert nem érted. Hiszen ő mondta, hogy mondd el neki mindig, ami a lelkedet nyomja.
Mivel egyre gyakrabban maradsz az elvileg legmélyebb bizalmi kapcsolatodban teljesen egyedül a semmi közepén, ezért a bizalom hiánya előbb-utóbb mindenképpen nyilvánvaló lesz. Amikor ezt felfedezed, az önmagában is nagyon fog fájni.
